Néhány valódi rólam

- Nevem Rimóczi László

- 1979 Május 13-án születtem 7:15-kor.

- Ovi, általános, 3 középiskola, végül estin érettségiztem.

- Na, nem azért, mert hülye voltam, csak nagyon nem akartam tanulni. Illetve mégsem, de, hülye voltam, és nem jártam be órákra, mert egyszerűen nem érdekelt. Inkább punk barátnőmmel császkáltam az aszfalton és csavarogtunk...
Persze, nem volt köztünk semmi komoly. Én akartam, de neki túl kevés voltam.

- 2000 júniusában elvégeztem egy természettudományi szabadegyetemet.

- 2002 forgatókönyvírást és dramaturgiát hallgattam.

- 2002 májusában marketinget tanultam, hogy felkészüljek a manipulátor piócákra és magam is azzá lehessek öltönyben.

- 2002 augusztusa: beiratkoztam a Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Vallásbölcsész szakára.

- az utóbbi időkben megrökönyödve ébredtem rá, hogy bizony a tárgyak, régi kincsek, és antik lomok különböző installációival is üzenni tudok. Sőt! Megfelelőbb üzenethordozó egy vizuális, térbeli matéria, hiszen egy installáció egyetlen ugrással a szemlélőben van, míg egy irodalmi alkotásnál hosszabb időre van szükség és felmerülhet a félreértés lehetősége is. Persze egy szobrot is félre lehet értelmezni, de abban az esetben ez akár a mű előnyére is válhat. Mindenki azt lát benne, amit akar. Van aki tökéletest, más a tökéletlent.


© 2004-2005 Rimóczi László, Lezművek. Minden jog fenntartva.